gyerek_agresszioA híradások szinte naponta számolnak be tanárok fizikai bántalmazásáról, valamint tanulók egymás elleni brutális fellépéséről.
Egyenlőre a problémára semmilyen eredményes megoldást nem találtak.

Természetesen a békés, toleráns családi környezet, a megfelelő táplálkozás - vagyis a fizikai és szellemi komfortérzés - erősen befolyásolja az ember későbbi jellemét.

A gyermekkori agresszió elterjedésében közrejátszik az is, hogy a televízióban, a filmekben és a számítógépes játékokban is megnövekedett az erőszak, melyhez a gyerekek hamar hozzászoknak. A látottakból azt a téves következtetést vonhatja le a gyermek, hogy ez a valóságban is így működik, és az agresszív cselekedetnek nincs komoly következménye.




A gyermek erőszakos viselkedését komolyan kell venni.

Az erőszakos viselkedés kinyilvánítási formája nagyon széles skálán mozoghat: dühkitörések, testi erőszak, harc, fenyegetés, állatok iránti kegyetlenség, tiltott tűzrakás, szándékos károkozás.

A gyermekkori agresszió okait tovább kutatva egy nagyon érdekes téma került előtérbe.

Egyre több tudós véleménye megegyezik abban, hogy az agresszió megnövekedése kapcsolatban áll megváltozott étkezési szokásainkkal is.

Napjaink étrendjében háttérbe szorult az omega-3 zsírsavak fogyasztása szemben az omega-6 típusú zsírsavakkal.

Mi a különbség a két zsír között?

Az omega-6 - amelyből nagyon sokat fogyasztunk - az állati zsírokban, növényi és hidrogénezett sütő és főző olajokban, margarinokban és az ezekből készült ételekben van nagy mennyiségben. Pl. chips, gyorséttermi ételek, sült krumpli, dió, mogyoró, csokoládé stb.

Omega-3 főleg a hidegvízi mélytengeri halak húsában található, de van más halakban és néhány növényben is.

Van-e valami összefüggés a düh, illetve ingerlékenység és a zsírsavak között?

Az ellenségességet és agresszivitást csak fokozza korunk omega-6 olajokban gazdag és omega-3 olajokban szegény étrendje.

Erre jó példa, hogy a japán fiatalok körében is ugrásszerűen megnövekedett az erőszakos viselkedés, ami nemcsak a televízió és a mozifilmek hatása. A fiatalok, mondja Dr. Harumi Okuyama, az omega-6 zsírsavban ázó késztermékek legnagyobb fogyasztói, és emellett jóval kevesebb tengeri táplálékot fogyasztanak, mint az idősebb generáció. Egy kettős teszt, mellyel az egyetemi hallgatók másokkal szemben tanúsított ellenséges és agresszív viselkedését figyelték egy tanév alatt, kimutatta, hogy azoknak a hallgatóknak a viselkedése volt normális, akik halolaj táplálék kiegészítőket kaptak. A kontroll csoport, amely placebót (hatóanyagot nem tartalmazó készítmény) kapott, sokkal nagyobb ellenségességet és agresszivitást mutatott.

S az ellenségesség nemcsak másokat öl meg. Azok az emberek, akik ellenségesek másokkal szemben, könnyen kapnak szívrohamot. Ugyanígy a depresszív emberek is. Nem csoda, hiszen ha időnk nagy részében dühösek vagy depressziósok vagyunk, stressz hormonjaink igazán elemükben vannak, ami nagy megterhelést jelent szervezetünk minden részének. S valószínűleg ilyenkor más módon sem törődünk egészségünkkel.

Hibbein és Salem elmélete szerint azonban mindhárom állapot - az ellenségesség, a depresszió és a szívbetegség - egy közös tőre vezethető vissza: az omega-3 zsírsavak hiányára!

Egy másik japán tanulmányban, ahol két hónapon keresztül omega-3 zsírsavakat (átlagosan 512 mg DHA és 100 mg EPA) tartalmazó diétát alkalmaztak hiperaktív gyerekeknél, jelentős agresszivitás csökkenést tapasztaltak viselkedésükben.

Ez is bizonyítja, hogy a halolajban lévő omega-3 jó hatással van az agresszivitásra!

Összegezve tehát az omega-3 hiány és az omega-6 túlzott fogyasztása az agresszív viselkedés egyik kiváltó oka!

Nézzünk most hazai tapasztalatokat is:

Dr. Csobai Ildikó szemész főorvos évek óta használja praxisában az Eskimo termékeket.

A páciensei egy kérdőívet töltöttek ki, amelyek többek között az alábbiakról tudósítottak:

'A válaszadók már 1-3 hónap után érezték állapotuk javulását: nőtt a gyerekek figyelme, koncentráló képessége. Hosszabb ideig tudnak tanulni, dolgozni, nem fáradnak el olyan hamar, mint a halolaj szedése előtt. Magánéletükben is kiegyensúlyozottabbakká váltak, hangulati változásaik csökkentek. Mivel kevésbé érzékenyek, jobban tolerálják a környezetükben élőket, könnyebben alkalmazkodnak a gyors változásokhoz is. Mindezeknek köszönhetően nőtt az önbizalmuk, a munkához, kapcsolataikhoz való hozzáállásuk. Mellékhatásról nem számoltak be.'

A szülők elsősorban azt vették észre, hogy gyermekük kevésbé viselkedik ellenségesen környezetével, míg a tanárok a fizikai agresszió csökkenését figyelték meg.

Tehát agresszivitás esetén a halolajjal történő omega-3 pótlás eredményes lehet!

Kis gyerekeknek (14 év alatt) az Eskimo-Kids-et, 14 év felett az Eskimo-3 halolaj készítményt ajánljuk.

Az Eskimo halolajakat keresse a patikákban és a gyógynövény boltokban. Amennyiben nem jut hozzá cégünktől interneten bármikor rendelhet.

Bővebb információ és internetes rendelés: www.omega3wellness.hu
HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!