Az idegen el akarta kérni a telefonját, és ő odaadta.



A 4 gyerekes Jess megosztotta a történetét. A bevásárlás közben találkozott egy idegennel. És ez a pár pillanat átértékelte az életét és az anyaságát.

A Facebook bejegyzés:

'Izzadtam. A hátamon a legkisebb, a 3 éves nyafogott, mert fájt a hasa, és kérte a fánkját, amit nem evett meg ebéd után. A 6 éves mindennel lövöldözött, a 7 éves pedig el akarta költeni az egy dollárját. Így zajlott a mai vásárlásom. Amíg csomagoltam, egy nő mögöttem megszólított, hogy van-e olyan telefonom, ami fotót tud készíteni. Próbáltam nyugodt maradni, és mondtam, hogy persze, van. Azt kérte, hogy csinálhasson rólam egy fotót a gyerekekkel. Itt a boltban. Együtt. Azt mondta bárcsak lennének fotói magáról és a gyerekeiről, ahogy a hétköznapi dolgokat csinálják. Tudja, hogy egy egyszerű bevásárlás is milyen nehéz (ennyi gyerekkel), de amit csinálok az nagyszerű. Ő sem felejtette el, milyen nehéz volt, de azt igen, hogy egyben mennyire édes is! 

Nagy becsben fogom tartani ezt a fotót, és azt az üzenetet, amit vele együtt kaptam...'

Tény: anyának lenni nem egyszerű, sőt néha kifejezetten fárasztó. De a hétköznapok nehézségei mellett mindig észre kell venni a semmihez nem hasonlítható melegséget, amit akkor érzel, ha ránézel a gyerekedre. 

A képre kattintva nézd meg az eredeti bejegyzést!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!