Két óra alatt kritikus állapotba került.



A kis Mariana július elsején született, szép súllyal, teljesen egészségesen. Boldog volt a család, és a szülők úgy döntöttek, hogy egy héttel a születése után össze is házasodnak. A kisbaba is részt vett a ceremónián, ám nem sokkal utána rosszul lett. 


„Észrevettük, hogy a kislány nagyon bágyadt, alig tudjuk őt felébreszteni, ráadásul enni sem kért. Azonnal kórházba mentünk vele.

Ott hamar kiderült, hogy herpeszvírus-fertőzése van, ami, tekintettel a gyenge immunrendszerére, agyhártyagyulladást okozott.

Az orvosok azt gyanítják, hogy egy közeli hozzátartozótól kaphatta el a baba a fertőzést, de eddig még nem derült ki, hogy kitől. 

Nicole és Shane Shift reménykedtek abban, hogy a pici lányuk felépül a vírusfertőzésből. Azonban a kis Mariana belehalt a herpeszvírus okozta agyhártyagyulladásba.

„Az egész mindössze két óra alatt történt. Először Mariana légzésével lettek gondok, utána pedig sorban kezdtek leállni a szervei” –mondta el a háromhetes kislány édesanyja. 

„A vírusos agyhártyagyulladás emberi érintkezéssel terjed. Már egy ártatlannak tűnő puszi is elég ahhoz, hogy egy újszülött kisbaba elkapja” – mondta el dr. Tanya Altmann, a kaliforniai Calabasas Gyermekkórház orvosa. 

Ezért az újszülött gyerekek szüleinek azt javasolják, hogy mivel a babák immunrendszer még fejletlen, az első néhány hónapban ne vigyék nyilvános, zsúfolt helyekre. És ami még fontosabb: próbálják megakadályozni az ártatlannak látszó puszikat.

A babáért az orvosok 10 napon át küzdöttek, de nem tudták megmenteni. 

 

A szülők soha nem bocsájtják meg maguknak azt a felelőtlenséget, ami a kis Mariana halálát okozta.

Legyen ez szomorú tanulság minden kisgyerekes szülőnek.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!