A legjobb, ha a gyerekkel közösen látogattok el a leendő oviba!



Mindenképpen jó kezdés, ha a gyerekkel közösen ellátogattok a leendő oviba, még ilyenkor, nyár végén. Így ő is láthatja milyen teremben fog játszani nap mint nap, megismerheti leendő óvónőit, megbarátkozik az udvarral és a játékokkal, s az otthoni közös beszélgetések alatt bele tud folyni a beszélgetésekbe, fel tudja tenni kérdéseit, és ami a legjobb, nem egyszerre éri minden „első nap az óvodában“ inger.

Ha a választott oviban vegyes csoportok vannak, akkor még a leendő csoporttársakkal is lehet játszani a látogatás alatt. Lássa, hogy hol lesz a szekrénye, hol fog enni, hol fog majd pisilni, kezet mosni…stb.Klassz megoldás, ha még kezdés előtt összebarátkozunk valakivel aki ugyanabba az oviba fog járni, persze még jobb, ha ugyanabba a csoportba. (A mi baráti körünkben több anyuka már az óvodaválasztásnál egyeztetett, az egymást ismerő csemeték együtt iratkoztak be és egy csoportba kérték magukat – ez is egy okos megoldás, a csapat marad, csak a helyszín változik.)

Később esetleg meg is kérdezhetjük, hogy melyik gyerek lakik hozzánk közel, így a jövőben akár együtt járhatunk majd haza, és a kölcsönös segítségeknél is hasznos lehet :-)Minden óvodában kérnek egy úgynevezett kezdőcsomagot. Tornadressz, tornacipő, tisztasági csomag, kreatív csomag,...stb. Próbáljuk meg a gyerekkel együtt bevásárolni az oviba szükséges dolgokat. A gyerekek élvezik, ha beleszólhatnak pl. fogmosópohár színébe vagy az ágynemű mintájába.Közösen számolhatunk: hányat kell még aludni, hogy végre nagy óvodások legyünk? Így tudja, mi vár rá a következő hetekben napokban.

Ha van egy naptár valahol a lakásban, be is jelölhetjük a szeptember elsejét, mondjuk odarajzolhatjuk az óvodai jelét. Ha még nem választottatok jelet, rajzoljatok valami vidám arcot, mosolygós napocskát, bármit amit a manó szeret vagy tetszik neki.
Mi is voltunk óvodások. Ha még emlékszünk, nyugodtan meséljünk ovis élményeinkről. Mi volt a mi óvó nénink neve? Hogy hívták a dadust? Kik voltak a barátaink? Mi volt a kedvenc játékunk? És a kedvenc ennivalónk? Mi volt a jelünk?

Ha van rá lehetőség, még évkezdés előtt próbáljunk meg jó kapcsolatot kialakítani a leendő óvó nénivel. Erre persze korábban a családlátogatás adta meg a legjobb lehetőséget. Ma is vannak óvodák, amelynek pedagógusai kimennek a családhoz, hogy lássák milyen körülmények között él a gyerek, de sajnos egyre ritkábban hallunk ilyet. Elterjedtebb a kérdőíves megoldás, tehát írásban kell a szülőknek tájékoztatni az óvodát, az óvónőket a gyermek adatairól, szokásairól és családi körülményeiről.

A kérdőíveket az óvoda juttatja el a szülőkhöz, inkább tényekre kérdeznek rá és a kialakult kép abszolút a szülők szubjektív válaszain alapszik. Előnye az óvoda szempontjából, hogy időkímélő, hátránya viszont, hogy nem adja meg ugyanazt a benyomást, mint a személyes találkozás. A gyerek és az óvoda közötti kapcsolat is ezzel a találkozással kezdődhetne meg igazán.
Mondjuk el a gyereknek, hogy az első (néhány) napon/reggelen mi is ott leszünk vele az oviban, megmutathatja nekünk a termet, az udvart a mosdót...stb. Semmiképp se maradjon szorongás benne azzal a gondolattal, hogy egyedül hagyjuk majd. (Persze mielőtt ezt megbeszéljük a gyerekkel, egyeztessünk az óvodával, hogy valóban bemehetünk-e az első napo(kba)n.)

forrás: ovodasleszek.blog.hu

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!