Tudta, hogy egy mosás mindössze 38 forintba kerül, vagy egy mosogatás csak 3 forintba? És a lakást mindösszesen 10 forintból tisztává lehet varázsolni? Ráadásul környezetkímélő módon?

mosasSe szeri, se száma a különböző takarítószereknek a boltok polcain, szinte már választani sem tudunk, hiszen mindegyik kecsegtet valami plusz tulajdonsággal. Végül bevásárlókosarunkban landol 5-6 féle vegyszer. A következő vásárlás alkalmával ismét veszünk ezt-azt, hogy a baktériumok és kórokozok 99,9%-át elpusztítsuk otthonunkban. Ez már lassan 600%...

Tegyük őszintén kezünket a szívünkre, mindegyiket minden alkalommal használjuk, vagy csak porfogókat gyűjtünk? Én bevallom, a második csapdájába estem, mígnem elhatároztam, hogy véget vetek a töménytelen mennyiségű vegyszernek, amit otthonomban felhalmoztam. Kidobtam mindent, és új alapokra helyeztem a takarítást.

 

Hogy miért is?
A szakértők is óvnak a túlzásba vitt tisztaságmániától, a tisztítószerek ugyanis többet árthatnak, mint használnak: a vegyi hatóanyagok allergiás tüneteket, bőrirritációt okozhatnak. A túl steril környezet a gyermekek számára sem egészséges, hiszen a nem velük született immunitás csak a baktériumokkal való érintkezés hatására tud kialakulni.

A szintetikus tisztítószerek térhódítása a környezetre is károsan hat: a vegyszerek a felhasználásuk során a lefolyón keresztül a szennyvízbe kerülnek. A vegyi anyagok önmagukban is allergiás reakciót válthatnak ki az arra érzékenyekből, sok anyag pedig egymással kölcsönhatásban járul hozzá az allergiás megbetegedés kialakulásához. A szintetikus vegyszerek emellett mérgezést is okozhatnak.

Nézzük meg mitől csillog-villog a lakás, mitől illatos a ruha?

A mosószerek, súrolók és vízkőoldók jellemzője, hogy irritálja a bőrt, a szemet, egyesek savakat, lúgokat tartalmaznak, amelyek a bőrrel való érintkezéskor sebeket okozhatnak. A mosószerek nagy mennyiségben tartalmaznak felületaktív anyagokat, kémiai fehérítőket, fertőtlenítőszereket. Ezek is mind a bőr allergiás reakcióit eredményezik.

Mit lehet tenni?
Az ember egyik legalapvetőbb igénye a tisztaság, de nem mindegy milyen áron éri el. Ma már alternatív készítmények is léteznek, amelyek bio- és környezetbarát termékek, s amelyek gyengébbek, könnyebben lebomlanak, növényi alapúak és összetevőik nem mérgezőek.
És mindig szó esik arról, hogy ezek a szerek drágábbak, de ha kicsit utánaszámolunk, az áruk nem is kerül sokkal többe a vegyszerekkel teli társaiknál, és ha egyszer kipróbáltuk őket, arra is rá kell jönnünk, hogy sokkal tovább tartanak.

Nézzen szét webáruházunk tisztítószer kategóriájában, és számoljon velünk.

Hogyan kerülhet egy mosás 38 forintba? Használjon mosódiót. A legalább 50 mosásra elegendő adag 1184 forintba kerül, illatosításhoz pedig mosóparfümöt  ajánlunk. Egy ilyen ára 2170 Ft, de 150 mosásra elég, hiszen csak pár cseppet kell a mosógép öblítőtartályába adagolni.

A mosogatás is csak 3 forintba kerül, hiszen egy 500 ml-es flakont legalább 250 alkalommal lehet használni. Tehát akár fél évre is be lehet osztani.

És egy általános tisztító , ami valamennyi vízálló felületet, mint pl.: munkalapok, konyhabútorok, csempék, műanyag felületek, ablakpárkányok, mindenfajta padlók tisztítására alkalmazható, csak 1016 forintba kerül fél liter, de 5 ml elég
egy takarításhoz…

Így azért már sokkal jobban hangzik, nem?

  Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!