Facebook

miert verekszik a gyerekem az oviba?

Gyerekkori agresszió

A problémás gyerek sokszor csak azt jelenti, más, mint a többi, egyedi. Síró, nehezen elalvó, nyugtalan vagy nagyon élénk, minden játékot magának akaró, összeférhetetlen. Ám mit kezdjünk vele akkor, ha viselkedése agresszív, sőt harap, üt, verekszik…Hogyan alakul ki a kisgyerek agresszív viselkedése? Milyen előzményei vannak a fejlődésében? Az első életévek sajátossága, hogy a csecsemő és még a tipegő is, szinte mindent először a szájával tapasztal meg. Nyalogatja a tárgyakat, szájába veszi az ujjait, sokszor az egész öklét, nem csak a cumit és az ujját szopja, de a takaró csücskét és maci fülét is. Amikor kezdenek nőni a fogai, harapdálja a rágókát, a labdát, a mama kezét, az asztal sarkát, és nyálzik is hozzá. Ebben a korban a megismerés a száj köré összpontosul.

MINDENT SZÁJBA VESZ!

A pszichoanalitikusok, Freud nyomán, ezt az időszakot egészen a toalett-tréning kezdetéig orális fázisnak nevezik a gyermek pszichés fejlődésében.A mindent szájba vevő gyermek természetes jelenség, csak arra kell ügyelnünk, hogy amivel ismerkedik, az kellőképpen tiszta legyen és veszélytelen. Ezért ne adjunk olyan játékot a kicsiknek, amelyik könnyen lenyelhető, vagy nehezen tisztítható. Minden gyereknek legyen saját rágókája a kiságyban és saját kendője, ugyanis az elalvás, ébredés körüli időben ezekkel tud a baba foglalatoskodni. Segíti az elalvást, bele lehet kapaszkodni, szopogatni, rágni és rázni tudja. A gyerekek egy része az ujját szopja önvigasztalásként, a mama melle helyett, a másik részük előnyben részesíti a cumit. Érvek és ellenérvek mindkettő mellett szólnak, de úgy tűnik, a gyerek maga dönti el, hogy melyiket választja. A keze kéznél van, a cumit a keze, illetve a szája ügyébe tudjuk adni, ő pedig ki tudja választani, hogy melyik a megfelelőbb számára. A gyerekek nagy része 2-3 éves koráig valamilyen formában cumizik, sokuknál ez a szokás átvonul az óvodás korra is. Az óvodáskor közepére általában maguktól elhagyják, vagy ha a szülőt zavarja óvodás gyermeke cumizása, akkor valamilyen “nagyfiússágra”, “nagylányosságra” való hivatkozással véget vet a cumizásnak. Találkozhatunk olyan kisgyermekkel is, aki a cumi helyett a cumisüveget részesíti előnyben. Itt többnyire a szülő használta vigasztalásként a teával, tejjel vagy szörppel teli üveget. Ennek megvan az a veszélye, hogy túl sok cukrot fogyaszt a kicsi, illetve, hogy később is az evést választja önvigasztalóként. Az ágyba dugott tejes üveg veszélye szintén nem mellékes, a baba félálomban félrenyelhet, az inni-szopni való főleg a nyári melegben megromolhat.

MIÉRT HARAP?

A bölcsődei gondozónők réme a harapós gyermek. Féltik a harapós gyermeknek kiszolgáltatott társakat, félnek a megharapott gyermek mamájának reakciójától. Ugyanis a már fogakkal rendelkező kicsik igen fájdalmas sebet tudnak ejteni a társaikon.- A harapás a mindent szájba vesz egyik válfaja, így életkori sajátosság. Freud az orális agresszió megnyilvánulásaként írja le. Tehát a harapásban már érzelmi komponens is szerepet kap.- Azonban nem feltétlenül a gyermek dühét fejezi ki minden esetben, ezt a váratlanság is bizonyítja, gyakran az “én akarom” is szerepet játszik benne. Legjobb ellenszere a megelőzés. A harapós kedvű gyermeket figyeljük behatóbban, amikor látjuk, hogy készül a száját használni, állítsuk le. Ha már megtörtént a baj, akkor az elkülönítést alkalmazhatjuk, hogy érezze, nem elfogadott a kifejezésnek ezen módja.- Szeretetből is haraphatunk. Őrzök egy emléket egy hároméves forma kislányról, aki először találkozott a nagymamájával. Az ismerkedés első hetei után a nagymama mutatta nekem kék-zöld karját. Egész nap együtt voltak, sokat játszottak, a nagyi kényeztette eddig nem látott unokáját, rövid idő alatt összenőttek. A gyermek szinte “megette” a nagymamát, aki igazából nem is neheztelt ezért a gyermekre. A határozottság, mint minden egyéb nevelési kérdésben, a harapásban is eredményhez vezet. A még beszélni nem tudó gyermeknél használjuk a megelőzést és az elkülönítést, a már beszélni tudónál érjük el, hogy a harapás helyett a szavakat használja. Ehhez rá kell jönnünk, hogy adott esetben mit fejezett ki a harapás: a saját akarat érvényesítését, az érzelem megnyilvánulását, mit kívánt a gyermek “kommunikálni”. Fogalmazzuk meg a gyermek helyett a törekvést, érzelmet, és kérdezzünk rá, hogy jól láttuk-e a kifejezés szándékát! A gyermek korrigálni fog bennünket, ha tévedtünk. Ezután fogalmaztassuk meg a gyermekkel is azt, amit a harapással akart kifejezni.

MIÉRT ÜT A GYEREK?

18-20 hónapos korban kezdi a gyermek érteni, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. Mire hároméves lesz, a vele és a mindennapi eseményekkel kapcsolatos “helyes” és “helytelen” kategóriájában jól tájékozódik. A megosztást is 2-3 éves kor között kezdi gyakorolni, nevelői hatásra. Kezdetben az oda-vissza interakció fontosabb a megosztásnál. A megosztás csak egy része az “odaadom”, “visszaadod”-nak.A szeszélyes viselkedés még a dackorszak előtt próbálkozás arra, hogy a gyerek kifejezze a haragját, frusztrációját. Ez egybeesik a helyes-helytelen megtanulásával. A hároméves gyerek próbálgatja a határait a szülővel, nevelővel szemben, és teszteli a hatást, amit ki tud váltani.

HATÁROZOTT ROSSZALLÁS

Az ütést általában egyéves kor felett nem fogadják el a gyerektől. A szülő, a nevelő kifejezi rosszallását, esetleg szankcionálja is a viselkedést.- A kisgyerek azért üt, hogy kontrollt gyakoroljon a helyzet felett, amit nem szeret. Sokszor arról is szó van, hogy másik gyerektől tanulja el. A felnőtt többnyire önkéntelenül beavatkozik az ütlegelésbe, elválasztja egymástól a gyerekeket, beavatkozását magyarázattal is kíséri. A magyarázatok többsége erkölcsi intelem, vagy empátiás megnyilatkozás. (“Nem szabad ráütni a társadra, az csúnya dolog. Fáj neki, ha bántod.”) A szülők, gondozók többsége nehezen tudja eldönteni, hogy kivel maradjon, aki ütött, vagy akit megütöttek. Egyértelmű szabály nem állítható fel.- Ha a sértett fél nagyon sír, akkor őt kell megvigasztalni,- ha a verekedő nagyon agitált, akkor őt kell fizikailag elválasztani a többiektől. A rosszallásunkat kifejezhetjük a szemünkkel, a mimikánkkal, a hangszínünkkel, a nem verbális jelek halmazával sokkal inkább, mint azzal, amit mondunk. Ettől függetlenül a közösség szabályait egyértelmű, világos, egyszerű formában mindig meg kell fogalmaznunk: pl. “Itt (nálunk, a játszótéren, a bölcsődében) nem szabad verekedni.” “Kérd el tőle az autót. Mondd neki: Légy szíves, add ide.” Kerüljük a mosolygást, a simogatást, de durvák se legyünk. Ezt nevezzük határozott rosszallásnak. Segítségünkre van, hogy a gyermek érzelmileg kötődik hozzánk (szülőhöz, gondozónőhöz), akkor fontos neki a mi helytelenítésünk, meg akar nekünk felelni, és rosszul esik neki a szeretet megvonásának látható jele.- Hároméves kor körül már jól használható a rövid elkülönítés is. Ennek célja nem a megszégyenítés, mint a hajdani sarokba állítás szokásának Európában. Sokkal inkább a gyermek kivonása a játékból, időt adni neki, hogy lecsillapodjon. Lehetséges formája: “Ülj le oda egy kis időre, amíg megnyugszol.” És rámutatunk egy távolabbi magányos helyre. “Visszajöhetsz játszani, ha megnyugodtál.”- A két és fél, hároméves gyermeket csak pár percre lehet elkülöníteni társaitól, mert eleme a mozgás, és az időérzéke még labilis. Az oksági kapcsolatot is csak rövid időintervallumban érti meg. A fiatalabb gyermek még tud különbséget tenni a helyes és helytelen között, a beavatkozásnak nem erkölcsi tanítás a célja, csak sérülésmegelőző leállításról beszélhetünk.A leállítás a mozdulat leállítását jelenti, a gyermek kezének vagy lábának fogvatartását egy rövid időre. Többnyire az 1-3 éves gyerekek “verekedése” gyorsan leállítható, és nyugodtan folytatják tovább a játékot egymás mellett.

A FELNŐTT A LEGJOBB MINTA

A szülő és a nevelő modelláló szerepe fontos. A mások igényét figyelembe vevő felnőtt a legjobb minta az empátiás viselkedés megtanulásához. Az a nevelő, és az a szülő, aki nem használja a kezét (nem verekszik), nagyobb valószínűséggel nevel olyan gyermeket, aki követi őt ebben is.

VERÉS HELYETT

A szülők szép számban folyamodnak a fizikai fenyítés eszközéhez. Sokan vallják, hogy a verés gyors eredményt hoz. Ugyanakkor azt elfelejtik, hogy dühöt, félelmet, ellenállást is szül a gyermekben.A csecsemők bántalmazása fatális is lehet, maradandó károsodást okozhat a gyermeknél, illetve halálhoz is vezethet. A szakirodalom főleg a csecsemők rázása miatt bekövetkező halált említi. A bántalmazás oka leggyakrabban a síró csecsemő, akit nem tudnak a szülők megnyugtatni. A pedagógusok segíthetnek a szülőknek megérteni és kezelni a síró gyermeket.Megtanítva a szülőt a pár éves gyermekek humánusabb fegyelmezési lehetőségére, mint amilyen a fentebb már vázolt szeretetmegvonás, illetve elkülönítés módszere, elkerülhetjük a súlyos testi sértéseket és a gyermek érzelmi sérülését.Amerikában a pedagógusnak kötelessége a szülőt feljelenteni, ha arra gyanakszik, hogy az bántalmazza a gyermeket. Más országokban “elbeszélget” a pedagógus a szülővel, próbálja jobb belátásra bírni, vagy a szociális gondozóhoz utalja a családot. Ilyen esetben a tapintat, és az, hogy a pedagógus megérti a szülőt, segíthet a gyermek helyzetén.idealonline.huSzecsei Hermina