Megfontolt családtervezés
Szakemberek egybehangzó véleménye szerint a házasság első heteiben - de még jobb, ha már a jegyesség ideje alatt - a párok megbeszélik egymással, majd közös nevezőre hozzák a családtervezéssel kapcsolatos nézeteiket. Tehát megállapodnak abban, hogy hány gyermeket szeretnének vállalni, mikorra szeretnék az első gyermek megszületését, körülbelül mekkora legyen a gyermekek közötti időköz. Később természetesen elképzeléseik változhatnak, de az előre kialakított egységes megállapodást jóval könnyebb módosítani, mint azt, amiről már az elejétől fogva különbözőképpen gondolkodtak.A frissen házasodott párok esetében kívánatos, hogy legyen idejük az egymáshoz való alkalmazkodásra, hogy mielőtt felvállalnák a családalapítás felelősségét, megtanuljanak kommunikálni és az életüket egymással megosztani. A házasság bölcs megalapozása egy egész életre szóló boldogsággal, beteljesedett, kiegyensúlyozott élettel ajándékozza meg a házaspárokat!Ha az első gyermek túl hamar érkezik meg, az újdonsült anyának és apának sokkal kevesebb ideje lesz az egymással való foglalkozásra, a házasság építésére: az újszülött leköti szinte minden figyelmüket az otthonban. Ekkor még nincsenek megfelelően összecsiszolódva, ugyanakkor hirtelen felborul a napi ritmus, gyakori az éjszakázások miatti fáradtság és kimerültség. Ez könnyen feszültségekhez, megoldatlan és kezeletlen problémák felgyülemléséhez vezet. Még jobban súlyosbítja a helyzetet, amennyiben a házastársak a - Magyarországon sajnos nagyon általános - tradíciónak engedve a nagymamákat is beszervezik a csecsemő ellátásába.Másrészt az is igaz, hogy minél gyorsabban jön meg az első gyerek, annál kisebb a fiatal pároknál az önközpontúság kialakulásának lehetősége. Helyes dolog tehát az átgondolt családtervezés.

Családtervezés a fogamzás gátlásával

ferfi_noA születendő kisbaba elodázását a fogamzás gátlásával érhetjük el.Napjainkban már számos fogamzásgátló-módszert ismerünk. A továbbiakban szeretnénk egy teljes körű áttekintést adni ezekről, hogy pontos információk birtokában hozhassák meg döntésüket azok, akik tervezni kívánják gyermekvállalásuk időpontját.A választás során a következő szempontokat érdemes figyelembe venni:Legyen biztonságos. A választott módszernek egészségügyi szempontból, amennyire lehet, ártalmatlannak kell lennie. Ez nemcsak a házastársak számára, hanem a magzat számára is érvényes. Ugyanis előfordulhat, hogy alkalmazása ellenére a terhesség mégis bekövetkezik: fontos, hogy ekkor ne károsítsa a születendő magzatot.Legyen megbízható és hatékony. Ezt hagyományosan a Pearl-index-szel jellemzik, amely 100 próbaévre jutó (100 nőnél egy év alatt előforduló) terhességek számát adja meg. Minél magasabb az index, annál kevésbé megbízható a módszer. A legalacsonyabb Pearl-index az orális fogamzásgátló tablettákat és a méhen belüli fogamzásgátlókat jellemzi, a legmagasabb az úgynevezett barrier módszereknél figyelhető meg, illetve a megszakított közösülésnél.

  • Ne legyen mellékhatása.

  • Legyen tartósan alkalmazható.

  • Ne rontsa a későbbi fogamzóképességet.

  • Legyen olcsó és könnyen hozzáférhető.

  • Alkalmazása legyen egyszerű, mindenki számára érthető.


A fogamzás gátlásának módszerei

Az alábbiakban összefoglaljuk a különféle fogamzásgátló eszközök jellemzőit, mindegyiknél bemutatva az előnyöket és hátrányokat.

1. Hormonális fogamzásgátlás

A hormonális fogamzásgátlók közül napjainkban a tabletta a legelterjedtebb születésszabályozó módszer. Tüsző- és sárgatesthormont tartalmaz, amelyek megakadályozzák a tüszőérést és a tüszőrepedést. A méhnyak-váladékot átjárhatatlanná teszik a hímivarsejtek számára. Ugyanakkor a méhnyálkahártya is alkalmatlanná válik az esetleges beágyazódásra. Egészen addig, amíg egy nő szedi a tablettát, a tabletta szabályozza a menstruációs ciklus idejét és nem a saját hormonjai. A tabletta szedésének abbahagyása után általában megindul a természetes ciklus, de van, hogy a peteérés még akár 90 napig szünetel.

A tabletta előnyei   

  • Nagy hatékonyságú: 100 tablettát szedő nő esetében 1-5 a nem várt terhességek száma.

  • Nem igényel speciális előkészületet.

  • Nem zavarja meg az együttlétek örömét.

  • A legtöbb esetben a menstruációs ciklus rendszerezettebbé válik.

  • Csökkenti a méhrák és a petefészekrák kialakulásának az esélyét.


A tabletta hátrányai

  • Hosszú távon egészségkárosító hatásúak:gyakoribb a mélyvénás trombózis előfordulása, rosszindulatú festéksejtes bőrdaganat (melanoma) jöhet létre, gyakoribb a méhnyakrák;

  • felléphetnek mellékhatások:fejfájás, lábfájás, hányinger,bőr elszíneződése, mell feszülése, mellkasi fájdalmak, légzési nehézségek, látási zavarok;

  • nem szabad elfeledkezni a napi bevételről;

  • csak orvosi rendelvényre kapható.


Bár a fogamzásgátló tabletták használata rendkívül népszerű napjainkban, az életet és a magzatot védelmezőknek fenntartásaik vannak az alkalmazásukkal. Ugyanis a tabletták lehetővé tehetik a megtermékenyülést, de megakadályozzák a megtermékenyített petesejt beágyazódását, vagyis kémiai abortuszt eredményezhetnek, amely számukra elfogadhatatlan.A tablettán kívül három fogamzásgátló eszköz található ebben a csoportban. A hormontartalmú implantátumok esetében a bőr alá ültetett gyufaszál nagyságú rudacskák, akár 5 évig is megakadályozhatják a terhesség létrejöttét. Azonban a menstruációs ciklust rendszertelenné tehetik. A hormontartalmú injekciók az implantátummal szemben, sokkal rövidebb ideig adnak védettséget (3 hónap), és szintén megjelenhet a menstruációs zavar. A tablettához hasonlóan ezeknél is megjelenhetnek az egészségkárosító- és mellékhatások.Nemrég került forgalomba 'NUVARING' néven egy műanyag hajlékony gyűrű alakú hormonnal átitatott eszköz. A hüvelybe, a méhszáj köré kell illeszteni, ugyanúgy kell felhelyezni, mint a tampont. A menstruációt követő 7. napon kell felrakni és a 28. napon levenni, tehát 21 napot van fent. A levételt követően megindul a havi rendes menses. Ugyan kényelmes, észrevétlenül véd és folyamatos gátló hatást biztosít, de hátránya, hogy ugyanúgy hormontartalmú, mint a tabletták, illetve viszonylag költséges eljárás: 3.000 Ft-ba kerül és havonta kell megvenni.A sürgősségi, vagy esemény utáni tabletta az említett két nemi hormont tartalmazza a megfelelő kombinációban, de sokkal nagyobb dózisban. Egy hónapban maximum 4-szer alkalmazható, így rendszeres fogamzásgátlásra nem alkalmas. A tablettában lévő hormonok befolyásolják a tüszőrepedést, akadályozzák a fogamzást, megakadályozzák a pete beágyazódását a méh nyálkahártyájába, tehát kifejezetten kémiai abortuszt idézhetnek elő.

2. Méhen belüli fogamzásgátló eszköz (spirál)

Egy következő születésszabályozó módszer a méhen belüli fogamzásgátló eszköz, a spirál. Működése alapján a spirál akadályozza a petesejt megtermékenyülését, és gátolja a megtermékenyített petesejt megtapadását a méh nyálkahártyáján, így abortuszt idézve elő. Akár 10 éven keresztül is a méhben hagyják. Leginkább többedszer szülő nőknek javasolják, ugyanis előfordulhatnak szövődmények a használata során, amelyek a későbbi teherbe esés esélyét csökkenthetik.

A spirál előnyei   

  • Kényelmes módszer.

  • Legtöbbször fájdalommentes a spirál behelyezése.

  • Az eszköz behelyezése után nem kell gondot fordítani a fogamzásgátlásra.

  • Több évig a helyén maradhat.

  • Hatékony születésszabályozási módszer: 100 nőnél csupán 1-6 nem várt terhesség következik be.


A spirál hátrányai

  • Komoly egészségkárosodást okozhat:

    • méhen kívüli terhesség,

    • elfertőződéses vetélések,

    • méhfal kilyukadása,

    • mindezek akár halált is okozhatnak!



  • Gyakoriak a mellékhatások:

    • állandó vizes, átlátszó hüvelyi folyás,

    • elhúzódó menstruációs vérzés,

    • rendellenes méhvérzés,

    • a nagyfokú vérvesztés miatt vashiányos vérszegénység alakulhat ki.



  • A komplikációk miatt szükség lehet a méh eltávolítására.


A spirálnál felmerülő súlyos komplikációk miatt sokaknak fenntartásaik vannak az eszközzel kapcsolatban. A spirált használó nőknél, ha teherbe esnek, a terhesség általában méhen kívüli. A vetélés 3-szor, a méhen kívüli terhesség pedig 10-szer (!) gyakoribb, mint azoknál, akik nem használnak eszközt. Ezenkívül a spirál is okozhat abortuszt - a vetélést mesterségesen létrehozhatja.Viszonylag új a hormontartalmú méhen belüli fogamzásgátló eszköz, amelynek aktív hatóanyaga öt éven át biztosítja a fogamzásgátló hatást. Helyileg erős hormonhatást fejt ki: a méhnyak csatornájának nyákmennyisége csökken, viszkozitása nő, így az ondósejtek nem tudnak feljutni a méhbe. Ha mégis megtermékenyülne a petesejt, akkor az eszköz a méhnyálkahártyába való beágyazódását akadályozza meg, tehát ugyanúgy kémiai abortuszt eredményez, mint a tabletták.

3. Barrier módszerek

Élet- és magzatvédelem szempontjából mindenképpen elfogadható módszerek, mivel sem jelentős egészségkárosodást, sem abortuszt nem okoznak. Viszont tudni kell róluk, hogy a használatuknak nagyobb a hibaszázaléka (pl. nem megfelelő felhelyezés miatt), emiatt a nem várt terhesség létrejöttének valószínűsége nagyobb (évente 100-ból 2-35).
A barrier módszerek közül a pesszárium gömbszelet alakú, vékony gumilemezből áll, mindig spermicid (spermiumölő) krémmel együtt alkalmazandó. A pesszáriumot az együttlét előtt kb. 6 órával kell felhelyezni, és az együttlét után is kb. 6 órát kell várni az eltávolításig. Általában kétévente szükséges cserélni, és az esetleges húgyúti fertőzések fellépése és állandó kiújulása során érdemes más fogamzásgátló módszert választani.

A pesszárium előnyei   

  • Több órával a szexuális együttlét előtt már felhelyezhető, így nem zavarja meg a szeretkezés folyamatát.

  • Nem zavarja egyik fél szexuális élményét sem.

  • Több évig használható - olcsó megoldás.

  • Nem tartalmaz hormont.

  • Egészségre nem káros.

  • Sohasem okoz abortuszt.


A pesszárium hátrányai   

  • A hüvelybe való behelyezés meglehetősen kellemetlen a nő számára.

  • A behelyezése a szexuális kapcsolat alatt elvonhatja a figyelmet.

  • A szükséges spermicid krém vagy zselé kellemetlen érzetet kelthet.

  • Húgyúti fertőzések okozója lehet.


A vékony latexből készült gumióvszer (kondom) rásimul a megmerevedett péniszre, és megakadályozza, hogy a szexuális aktus során a hímivarsejtek a hüvelybe kerüljenek. Világszerte a legszélesebb körben használt fogamzásgátló eszköz. Ráadásul a nem kívánt terhesség megakadályozása mellett a nemi úton terjedő betegségek egy része (pl. HIV-fertőzés, Hepatitis) ellen is bizonyos védelmet tud nyújtani. Ajánlatos olyan gumit használni, amely nonoxynol-9 nevű spermicid anyaggal van bevonva - ez ugyanis növeli a hatékonyságot. Az óvszer pszichés szempontból is jótékony hatású a házaséletben: egyrészt lehetőséget nyújt a férjnek, hogy aktívan részt vegyen a fogamzásgátlásban, így ez nem csak a nő feladata és felelőssége lesz csupán. Másrészt segít a férfinak a szexuális egyesülés elnyújtásában, és ezzel fokozza mindkét házasfél örömérzését.

A gumióvszer előnyei   

  • Használata kényelmes és könnyű.

  • Egészségre nem káros.

  • Sohasem okoz abortuszt.

  • Rendeltetésszerű használata során igen hatékony (eléri a tabletta hatékonyságát).

  • Olcsó.

  • Recept nélkül kapható.


A gumióvszer hátrányai   

  • Csak merevedés után lehet felhelyezni a péniszre, ezért megzavarhatja az együttlétet - ettől főként a férfiak tartanak.

  • Felhelyezése a szexuális kapcsolat alatt elvonhatja a figyelmet.

  • A valóságban magas a hibaszázalék (100-ból 30 körül), ami azt jelenti, hogy sokan nem rendeltetésszerűen alkalmazzák.


A spermicid készítmények zselé, hab, hüvelykúp és film formájában kerülnek forgalomba, amelyek a legjobb eredmény elérése érdekében kiegészítendők pesszáriummal, vagy kondommal. A készítményt az aktus előtt 10-30 perccel kell a hüvelybe helyezni, amely elpusztítja a hímivarsejteket, vagy képtelenné teszi azokat a megtermékenyítésre.

4. Megszakított közösülés

A megszakított közösülést csak azoknak a pároknak ajánlják, akik a fent leírt fogamzásgátló módszereket nem vették igénybe, de tudniuk kell, hogy viszonylag nagy az esély a terhesség létrejöttére az együttlét során.5.

Természetes fogamzásgátlás

A természetes családtervezés esetén a terhesség vagy a terhességek között eltelt időszakok szabályozása mesterséges fogamzásgátlók nélkül történik. A módszerek alapját meghatározott biológiai, élettani sajátosságok képezik.
Egyik módszere a test ébredési alaphőmérsékletének mérése, amely során az ovuláció, vagy tüszőrepedés idején magasabb hőmérséklet (kb. 0,5oC-kal) a jellemző. Ennél a módszernél fontos minden nap megmérni a hőmérsékletet, ami viszont egy nyugtalan éjszaka után is változást mutathat. Az ún. naptár-módszer szerint meghatározható, hogy a nő a menstruációs ciklus alatt mely időszakban termékeny, ekkor tartózkodni kell az együttléttől. A tüszőrepedéses módszer során a nők a hüvelybemenetben található nyákot állandóan ellenőrzik, amely a tüszőrepedést megelőzően fokozottan nedvessé és síkossá válik. A termékeny időszak tehát a nyálka megjelenésétől, a csúcsnapot (sokszor a tüszőrepedéssel egybeesik az ideje) követő 4 napon át tart. De nemcsak a méhnyaki nyák, hanem a nyálmirigyek által termelt nyál is hasonlóan viselkedik, és ezt is lehet gyógyszertárban kapható eszközökkel vizsgálni (ilyen eszköz a DONNA, vagy a PG-53).

A természetes fogamzásgátlás előnyei

  • Nem jár semmilyen mesterséges beavatkozással.

  • Olcsó megoldás.

  • A szükséges eszközök recept nélkül kaphatók.

  • Tapasztalatok szerint a házaspárok összetartozását, egymás felé való figyelmességét és tiszteletét erősíti.

  • Nemcsak fogamzásgátlásra, hanem gyermek tervezésére is használhatók a módszerek: segítségével meghatározható a nő legfogamzóképesebb időszaka.


A természetes fogamzásgátlás hátrányai

  • Hatékonysága sokszor bizonytalan, mivel a biológiai-élettani tünetek nem mindig egyértelműek.

  • Különféle megbetegedések megzavarhatják a vizsgálati eredményt.


Nagyon jó hatékonyságot érhetünk el a fogamzás gátlásában, ha a természetes módszereket és a barrier módszerek valamelyikét (pl. a gumióvszert) együtt alkalmazzuk.

6. Meddővététel

A meddővé tétel vagy sterilizáció olyan beavatkozás, amely véglegesen megakadályozza a nő teherbeesését, vagy a férfi nemzőképességét. A női meddővététel során mindkét petevezetéket lekötik, a férfi sterilizáció során pedig a herezacskó bőrén történő metszés után az ondóvezeték kerül lekötésre (vazektómia). Mindkét beavatkozást csak igen nagy műtéttel lehet helyreállítani.

A vazektómia előnyei

A tartós sterilizáció legegyszerűbb módja azoknak, akik véglegesen eldöntötték, hogy nem akarnak több yermeket. Nincs szükség többé fogamzásgátló eszközökre.Viszonylag fájdalommentes rövid ideig tartó eljárás.

A vazektómia hátrányai

  • A beavatkozás helyreállításához szükséges operáció bonyolult, költséges és sokszor sikertelen.


A petevezeték elkötésének előnyei   

  • Végleges sterilizálási eljárás.

  • Nincs szükség többé fogamzásgátló eszközökre.


A petevezeték elkötésének hátrányai

  • Nagyobb műtétre van szükség, és ez bizonyos kockázattal jár.

  • A műtét után néhány napig kellemetlen tünetek vannak a medencetájék környékén.

  • A beavatkozás helyreállításához szükséges operáció bonyolult, költséges és sokszor sikertelen.


Reméljük, hogy fenti áttekintésünkkel segíteni tudtunk abban, hogy az olvasó a legmegfelelőbb fogamzásgátló módszert válassza. A hölgyek számára fontos lehet bizonyos esetekben a szülész-nőgyógyászukkal történő konzultáció is. Végezetül megjegyezzük, hogy a legnagyobb biztonságot mindenképpen az jelenti a párnak (és később a születendő gyermeknek is), ha a szexuális együttlétre a házasság keretei között kerül sor. Így a családtervezésnek megvan a biztos háttere. A kölcsönös elköteleződésben élő felek könnyebben meg tudják osztani a terheket, ezáltal a nő és a magzat életének veszélyeztetését elkerülő megoldásokat tudnak választani.

www.eletescsalad.hu
HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!